|
Lenni, vagy nem lenni… Az
amalgám tömésekről
és alternatíváiról
Az
utóbbi néhány évben egyre nő az aggodalom a toxikus
alkotórészeket tartalmazó fogászati anyagok potenciális
egészségügyi kockázatával kapcsolatban. Az aggodalmak egyik
legfőbb forrása a higanyt is tartalmazó amalgámtömés. A
holisztikus (biológiai) fogorvosok egyetértenek abban, hogy
a higany az emberi szervezetre mérgező hatású és még a
legkisebb mennyiségben is túl nagy rizikót képvisel az
általános egészségre nézve. Bár lehetséges, hogy az amalgám
tovább tart a fogban, mint a fogszínű, un. kompozit tömés,
extrém nyomást gyakorol a fogszövetre, s elgyengíti,
repedéseket, töréseket okoz benne, ezáltal néha a tömés
tovább tart (?), mint maga a fog. Sok esetben pedig még a
fogorvos által sem látható, mi zajlik a fekete tömés alatt.
A holisztikus fogorvosok nem készítenek amalgám tömést
egyáltalán és óvatosan kezelik eltávolításukat is, hogy
lehetőleg ne kerüljön be a szerveztbe, ne ártson többet,
mint már esetleg addig is.
Az ARS DENTAL állásfoglalása: A mi véleményünk az, hogy ez
már egy idejétmúlt anyag, mely mindenképpen hatást fejthet
ki a szervezetre, ezért mi 1997 óta nem használunk
amalgámot. Helyette vagy inlayt (betétet), vagy fogszínű
tömőanyagot ajánlunk. Ezzel együtt nem cserélünk minden
amalgámtömést automatikusan, csak
-
ha elégtelen az
állapota
-
ha ez a páciens
kívánsága, (s ez esetben mindegy, hogy esztétikai szempontok vagy egészségügyi
megfontolások állnak a háttérben.)
-
s természetesen,
ha bizonyítottan amalgám okozta egészségkárosodástól
szenved
Az ARS DENAL
többféle biokompatibilis megoldást tud kínálni Önnek:
KOMPOZIT TÖMÉS:
Ez
a fogszínű tömés speciális műgyantába ágyazott üvegszerű
szemcséket tartalmaz. A műgyanta képes a tömést
hozzáragasztani a foghoz, (kémiai kötést létesíteni mind a
zománchoz, mind a dentinhez,) az üvegszerű részecskék pedig
a mechanikai stabilitást biztosítják a rágóerővel szemben.
Nagy figyelmet fordítunk a tömések felszínének anatómiai
kialakítására, mely nem csak esztétikai szempontból nagyon
fontos, hanem az egész rágóapparátus funkciója
szempontjából.(Rágóképesség-csökkenés, izületi problémák,
utófájdalmak, fej-nyak tájéki fájdalmak, stb. okozója lehet
egy rosszul megformált rágófelszín.)
BETÉTEK = INLAY-K:
 Gyakran
kerülünk szembe olyan szituációval, hogy a rágófelszín
erősen károsodott, vagy akár bizonyos oldalfalai is
elvesztek már a fognak. Ilyen esetekben, hogy meggátoljuk a
fog nagyobb mértékű károsodását, törését, betétet ajánlunk,
mely mechanikailag és formailag is stabilabb, mint egy
direkt tömés. Ezeket fogtechnikus közreműködésével lenyomat
alapján készítjük el. A betét formája így ideális lesz, az
érintkezések pontosak. Ragasztással rögzítjük. Anyaguk lehet
arany, vagy porcelán. Esztétikai szempontból a porcelánbetét
kedvezőbb, de a nagy klasszikus, az arany tulajdonságait
tekintve verhetetlen (formatartó, de rugalmas, a szélek
„rányúlnak”, rápolírozódnak a szélekre, antibakteriális
hatású, stb.)
Bővebb tájékoztatás érdekében forduljon hozzánk kérdéseivel!
 |